|
Az Európai Unió tagországaiban a fokozott ellenőrzéseknek köszönhetően, rendszeresen előfordulnak olyan esetek, amikor egy adott terméket valamilyen oknál fogva vissza kell hívni. Például az Egyesült Királyságban nemrég több mint 420 terméket kellett visszahívni, mert a gyanú szerint rákot okozó "Sudan I” színezőanyag került bele; ez összességében 100 millió fontba került. Ez az eset is jól szemlélteti a termékfelelősséghez és termékvisszahíváshoz kapcsolódó kockázatok nagyságát.
Egyben arra is emlékeztet, hogy egy márkanév jóvátehetetlenül sérülhet, ha a vállalat nem tudja hatékonyan kezelni a visszahívási eseteket.
Ezen kívül az önmagában megkötött termékvisszahívás-biztosítási szerződések kizárásaira is felhívja a figyelmet.
A termékfelelősségi kockázat egyre jelentősebbé válik sok vállalkozás számára, mivel egyre inkább elterjed az a gyakorlat, hogy az élelmiszerek adalékanyagait olyan országokból szerzik be, ahol nem elég szigorúak az élelmiszerbiztonsági szabályok.
Egy másik példa: egy elektronikai cikkeket gyártó cég nem hibáztatható egyedül a termék hibájáért, ha bizonyos alkatrészeket külföldről szerez be, de a fogyasztók szemében felelőssé tehető a biztonsági előírások megszegéséért.
Az új termékbiztonsági szabályozás növeli a gyártók felelősségét. Az EU-ban az utóbbi néhány évben hozott jogszabályok további kötelezettségekkel terhelték meg a gyártókat, melyek alapján információkat kell közzétenniük, és jelenteniük kell a termékbiztonságra vonatkozó problémákat, a visszahívási döntések meghozatalának megkönnyítésére.
Átgondolandó kérdések
- Mi volt a visszahívás oka: szándékos szennyezés, véletlen szennyezés, gyártási hiba, alapanyag-hiba, vagy valami más?
- Olyan vállalatnál került sor a termékvisszahívásra, melyet nemrég vásároltak meg?
- Milyen eljárással vagy mechanizmussal tudják azonosítani a jelentendő problémákat?
- Minden potenciális kockázatát fedezi-e a termékvisszahívás-biztosítás? Kiterjed-e a katasztrófa-eseményekre is?
- Milyen gyártási és ellenőrzési folyamatok működnek Önöknél (pl. a Hat Szigma módszer vagy karcsúsított termelés (lean manufacturing))?
- Jól tájékozott-e minden olyan ország jogszabályi változásai tekintetében, ahol vállalata működik, vagy ahol értékesítést folytat?
|